Ramocsaházi Református Egyházközség MÉDIATÁRA
Biztos pontok Tár(a)
 
Adat-Tár
 
Esemény-Tár
 
Hang-Tár, dokumentumok
 
Kép-Tár
 
Emlék-Tár
 
Muzsika (Éden)
 
Magvetés 2011. Karácsonyán
MAGVETÉS  2011. Karácsonyán

 

Advent – Az Úr eljövetele

 

A Karácsony előtti készülődésünkben fontos, hogy helyesen lássuk az Úr eljövetelének valóságát. Egy 18. századi református lelkipásztor szép gondolatmenetben hagyta ránk az Úr Jézus négyszeres eljövetelének üzenetét.

Jézus először testben érkezett meg, gyermekként, hogy Megváltónkká legyen kereszthalála és feltámadása által. Ezt ünnepeljük Karácsony napjaiban. Jézus második eljövetele akkor következett, következik be, amikor szívünkbe költözik. Ez megtérésünket jelenti, azt az időt, azt az alkalmat, amikor Úrként ismerjük el életünkben, és Megváltónknak valljuk őt. Az Ő második eljövetele adja meg keresztyén életünk minőségét. Ennek látszania kell az életünkben. Jézus harmadik eljövetele halálunk órájában történik, amikor visszavonhatatlanul megjelenik azért, hogy az Ő országába vigyen bennünket. Mindazokat, akik kiszabott földi életidejük során hittel elfogadták az Ő megjelenését. Erre a harmadik adventre mondja egyik énekünk: „Így halni jó halál”. Egyébként életünk utolsó órája, e világból való kimenetelünk félelmet kelt és szorongások között tart. Mennyivel másabb úgy várni azt az órát, hogy nemcsak az idő telik le, hanem Megváltónk értünk jött el. Az Úr Jézus negyedik megérkezése a világtörténelem utolsó napja. Erről azt tanítja a Biblia, hogy az ég felhőin jelenik meg az Emberfia, azért, hogy maga elé állítson bennünket. Az addig elhunytakat feltámasztja, a testben levőket pedig elváltoztatja, hogy az Atya előtt számot adjunk, de ekkor is ott lesz övéi mellett, és pártjukat fogja. Töltsön be bennünket ez a várakozás és legyen igazi Karácsonyunk.

Gaál Sándor lelkipásztor

 

Füle Lajos: Visszajön


Hóból az erdő, ködből a felhő,
Hó esik, tél szele fújja.
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra.

Száll csuda híre szívből a szívbe
Kétezer év tanú róla:
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra.


Angyalok ajkán, emberek hangján
Csendül a csillagos ének.

Kétezer éve mennek elébe
Boldogan, ki neki élnek.

Ott a helyed e drága menetben,
Életed Krisztusa vár rád.
Hagyd el a gondot, légy vele boldog!
Zengje a szíved a hálát!


Hóból az erdő, ködből a felhő,
Hó esik, tél szele fújja.
Kisgyermekként eljött,
Megváltóként elment,
Királyként visszajön újra!

 

 

Mi a szülői szerep?

 

         A szülői hivatás Isten elhívása, szülőként Istent képviseljük gyermekeink életében. A korszellem a gondviselői szerepre zsugorította a szülői feladatot. A gyereknek ételre, ruhára, ágyra, és egy kevés minőségi időre van szüksége. A szülő feladata a megfelelő körülmények (étel, ruha, otthon, egészséges életmód, intellektuális és kreatív fejlesztés) biztosítása is, de ennél sokkal, sokkal több.

 

Isten mélyebb és sokoldalúbb feladatra hívja a szülőket. Gyermekeink Isten céljai szerinti nevelése, pásztorolása folyamatos és mindenre kiterjedő feladat. A jellem formálása mindig folyik, amikor a gyermekeinkkel vagyunk. Amikor fölkelünk, amikor sétálunk, amikor beszélgetünk, amikor pihenünk, mindig a gyermekeink segítségére kell lennünk az élet, saját maga és a mi szükségleteink megértésében.

 

         Ez a belső emberre ható, pásztoroló nevelés csak akkor tud megvalósulni, ha közvetlen, bizalmas és bensőséges a kapcsolatunk. Másképp nem jutunk el gyermekünk szívéhez. Alaposan és mélyen kell őt megismernünk. Indítékait, vágyait, érdeklődését, gondolkodásmódját, lelki alkatát, örömeit és küzdelmeit. És azzal, hogy őszinte, hiteles emberként veszünk részt a kapcsolatban, azt is lehetővé kell tennünk, hogy a gyermekünk minket is valóságosan megismerjen.

(www.bibliai.com)

 

„Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy,

akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!”

(5Mózes 6,6-7)

 

Karácsony esti csendesség

 

Szeretettel ajánljuk a Karácsony esti családi áhítat megtartásához a következőket.

 

1. Ajánlott énekek:

326. 1. Dicsőség mennyben az Istennek! Dicsőség mennyben az Istennek!

        Az angyali seregek vígan így énekelnek: Dicsőség, dicsőség Istennek!

        2. Békesség földön az embernek! Békesség földön az embernek!

        Kit az igaz szeretet a Jézushoz elvezet, Békesség, békesség, embernek!

 

Karácsonyi harangok vígan harangozzatok karácsony napján!

2. Azért jött, hogy megmentsen, bűneimet elvegye, úgy szeretett!

3. Hadd tudják meg mindenütt, Jézus Krisztus földre jött, megszületett.

 

2. Gondolatok az ünneplésről: (Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja című áhítatos könyvéből)

 

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Isten dicsőségét…” János 1, 14

 

A karácsony elnevezése a latin carnatio = megtestesülés szóból származik. Karácsony az Úr Jézus emberré lételének ünnepe. Jézus Krisztus az Ő örök isteni természete mellé magára vette a mi emberi természetünket is, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. Minden karácsonykor erre kellene emlékeznünk és ezért hálát adnunk.

Az ünnep tartalma azonban az idők folyamán eltorzult. Sokak számára egyenesen teher a hozzátapadt sok szokás és többletkötelesség. Ilyenkor felbolydul az ország, aki teheti vásárol, utazik, vendégeskedik - s az ünnep kimerül ebben, és sok ember is kimerül az ünnep végére.

Segítség lehet, ha megtervezzük a tennivalókat, csak a valóban szükségeset vesszük célba, elosztjuk a feladatokat, és csendet is készítünk az ünnepekre. Az ajándékozás ne legyen kényszer. Ne versenyezzünk egymással, ne fokozzuk le üzletté! Az ajándékot ne a forintértéke, hanem a szeretetértéke tegye kedvessé. Saját kézzel készített tárgyak, amelyek mögött figyelmesség, szellemesség van, nagyobb örömöt szerezhetnek, mint bármi más. Egyáltalán az örömszerzés legyen a cél! S örömöt szellemi értékekkel is lehet szerezni. Egymást ilyesmivel is gazdagabbá tehetjük. És ne feledkezzünk el azokról, akiknek senki nem készít ajándékot. nézzünk körül, imádságban kérjünk tanácsot Istentől, s legalább egy valakinek készítsünk így szép ünnepet!

Az ünnep lényege pedig az élő Krisztussal való közösség, a benne való öröm maradjon meg a hétköznapokban is, tegye ünneppé legszürkébb óráinkat is!

 

3. Imáság: Drága Úr Jézus. Köszönjük, hogy nem hagytál bennünket magunkra, hanem az első Karácsonykor emberré lettél értünk. Otthagytad a mennyei dicsőséget, és megszülettél emberi testben, azért, hogy halálod és feltámadásod által örök életet szerezz nekünk. Hálásak vagyunk az ünnepért, áldott üzenetekért, szeretetteljes találkozásokért. Könyörgünk szeretteinkért, gyülekezetünkért, Te áldd és szenteld meg ünneplésünket.

   Ámen.

4. Mi Atyánk

5. Ajánlott énekek:

         329.    Itt állok jászolod felett, ó Jézusom, szerelmem.

Eljöttem, elhoztam neked, amit kezedből nyertem.

Vedd elmém, lelkem és szívem, hadd adjam néked mindenem,

Hogy kedves légyek néked.

 

Betlehemi csillag csodafényt ád, hirdeti az ég s föld nagy királyát.

             Bölcsek és pásztorok, bölcsek és pásztorok Őt imádják.

2. Maga a nagy Isten jött a földre, hogy a bűn hatalmát eltörölje.

             Megvan a győzelem, megvan a győzelem mindörökre.

      3. Nem idegen többé már az ember, átölelte Isten kegyelemmel.

    Mindnyájan jöjjetek, mindnyájan jöjjetek nagy örömmel.

4.Szeretete rajtunk túl is árad, hirdetnünk kell Jézust a világnak.

   Zengjen az énekünk, zengjen az énekünk a Királynak!

 

Az ünnepi legátus bemutatkozása

 

Kovács Márta, ötödéves lelkész szakos hallgató vagyok. Zemplénben nőttem fel és még jelenleg is ott élek családommal Bekecsen. Igaz ugyan, hogy a sárospataki gimnáziumi éveimtől kezdve a debreceni teológus éveken át jóval több időt töltöttem kollégiumban, mint a családi házban, a tavalyi év szeptemberétől pedig egy évig külföldön önkénteskedtem egy anglikán gyülekezetben. Két testvérem van, akik közül az általános iskolás öcsém, Botond, otthon lakik szüleimmel, nővérem pedig, Andrássyné Kovács Réka férjével, Andrássy Gergellyel egészen közel költözött a ramocsaházi templomhoz.

Teológus éveim alatt többször jártam ezen a településen, hol citerával, hol anélkül, látogatóba jöttem, de nem egyszer volt alkalmam találkozni a gyülekezettel, és reméltem, hogy egyszer lehetőségem lesz legátusként is együtt ünnepelni a ramocsaháziakkal. Megint ráébredhettem arra, hogy Isten terve szerint minden a megfelelő időben történik, hiszen éppen most vezetett ide Karácsony ünnepére, amikor a nővérem és sógorom élete így összefonódott a ramocsaházi gyülekezet életével.

Mindig különleges élmény legátusként látni és megélni, hogy az egyes gyülekezetek hogyan ünneplik Krisztus születését. Nagy örömmel készülök az újabb találkozásokra, a közös Igére figyelésre, a szolgálatokra, együtt imádkozásra és éneklésre, a legnagyobb ajándéknak, Krisztusnak való örvendezésre. Gyermekkorom Karácsonyainak meghatározó része volt a kántálás, viszont legátusként ezt még csak egy gyülekezetben gyakorolhattam. Remélem, hogy a ramocsaházi gyülekezet kántálóihoz is lesz lehetőségem csatlakozni. Szép, csendes, nyugodt adventet és örömmel teli Karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak!

 

Túrmezei Erzsébet: Kérdez a gyermek

 

 „Ott fenn lakott a csillagok felett, de mikor karácsony este lett, lejött a földre, mint kicsiny gyermek. És – ó –, a hidegszívű emberek! Kis istállóban kellett hálnia. Szalmán feküdt. Ő, az Isten Fia. Elhagyta értünk az egeket. Ugye, apukám, nagyon szereted?”

Az apa nem szól. Olyan hallgatag. De a kis kedvenc nem vár szavakat. Odaszorítja vállára meleg, kipirult arcát, s tovább csicsereg. „Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén, szűk istállóban. Nem is érthetem. Milyen meleg ágyacskám van nekem, pedig csak a te kislányod vagyok. És Ő, az Isten Fia, Ő a legnagyobb, szalmán feküdt, amikor született. Ugye, apukám, nagyon szereted?

Kint csillagfényes, hideg este… tél…Bent apja ölén kisleány beszél. „Ott sem nyughatott, szalma fekhelyén. Futniuk kellett éjnek idején. Halálra keresték a katonák. Milyen keserves útjuk lehetett. Ugye, apukám, nagyon szereted?

Az apa leteszi a gyermeket. ‘Ugye, szereted?… Ugye, szereted?’ – Nem bírja már, el kell rohannia. A jászolban fekvő Istenfia karácsonyesti képe kergeti. Feledte, és most nem feledheti. Most a szeméből könnyre könny fakad. Most vádakat hall, kínzó vádakat. Elmenekülne még, de nem lehet. Most utolérte az a szeretet. S míg a szívébe égi béke tér, mintha körül a hólepett fehér tetők, utak felett távol zene, angyalok tiszta hangja zengene szívet szólongató, szép éneket: Szegény lett érted. Ugye szereted?

 

Recept a jövő évre

 

  1. Végy tizenkét hónapot. Tisztítsd meg alaposan minden keserűségtől, zsugoriságtól, félelemtől és szőrszálhasogatástól.
  2. Oszd mindegyiket 30, illetve 31 részre, úgy, hogy a készlet fussa egy évre. Minden napot külön kell elkészíteni. Hozzávaló: egyharmad munka, kétharmad derű és humor.
  3. Végy hozzá három teljes evőkanál reménységet, egy kiskanál béketűrést, egy kis iróniát, és egy csipetnyi tapintatot. Öntsd le az egészet bőségesen szeretettel, majd díszítsd apró figyelmességek friss zöld jelével.
  4. Az egészet tálald egy üdítő csésze tea mellé felszolgálva.

 

Állandó alkalmaink

 

Hétfő – Péntek:

7.30-7.45 között reggeli áhítat

Kedd:

14.30-tól bibliaóra az Idősek Klubjában

17.30-tól házi bibliaóra

Szerda:

Hittanórák az iskolában és óvodai foglalkozás

Csütörtök:

10.00-tól Kismama kör minden második héten

17.00-tól gyülekezeti bibliaóra

Péntek:

15.30-tól kátéóra

17.30-tól énekkari próba

19.00-tól roma fiúk bibliaórája

Szombat:

18.00-tól ifjúsági bibliaóra

Vasárnap:

9.00-tól Istentisztelet az Idősek Otthonában

11.00-tól Istentisztelet

15.00-tól Istentisztelet

 

Ünnepi alkalmaink

 

December

15.00-tól a Kultúrházban óvodások adventje

18. vasárnap

19. hétfőtől

esténként 17.00-tól bűnbánati istentiszteletek

24. szombat

Szenteste 16.00-tól istentisztelet, hittanosok műsora

Kántálás

25. vasárnap

9.00-tól istentisztelet az Idősek Otthonában, úrvacsora

11.00-tól istentisztelet, úrvacsora

15.00-tól istentisztelet

26. hétfő

11.00-tól istentisztelet

14.30-tól Láthatatlan színház – az ifjúság szolgálata

31. szombat

16.00-tól Óévzáró istentisztelet

17.30-tól gyülekezeti vacsora

2012. január 1.

vasárnap

11.00-tól Újévi istentisztelet

15.00-tól istentisztelet

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Link-Tár
 
Kapcsolat-Tár
 
Gyülekezeti kapcsolataink-Tár(a)
 
Számláló
Indulás: 2008-05-28
 
idő van!
 
Akik a fotókat készítették:

 

Andrássy Gergely
Gaál Sándor
Nagy József
Nyeste Ferenc
Popovics Lajos
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.